Kutatók Éjszakája 2017

Kutatók Éjszakája

Sziasztok! Mint tudjátok e hét pénteken (2017. 09. 29-én) rendezik meg a Kutatók Éjszakája országos programsorozatot. Melyben az Óbudai Egyetem is aktívan részt vesz. Idén Budapesten már hét helyszínen, valamint a székesfehérvári és salgótarjáni kampuszain is.

Az elmúlt félévekhez hasonlóan, a szakkollégium tagjai, támogató oktatói is várják programokkal az esemény sorozaton az érdeklődőket.

Idén pedig már a Jánossy Ferenc szakkollégium hivatalosan is képviselteti magát.  Fiatal kutatóink 15:00 órától mutatják be kutatási témáikat a TA épület (Budapest, Tavaszmező u. 17.) 205-ös termében.
Emellett pedig várunk szeretettel mindenkit a Kutatói Kávézóba egy könnyed beszélgetésre, kávéra!  Gyertek, ismerjétek meg, hogy milyen egy fiatal kutató! Miért is éri meg egy hallgatónak többet vállalni a tantárgyi kereteken túl? Milyen jövővel kecsegtet a kutatói pálya? Valamint, hogy milyen lehetőségek várnak az Óbudai Egyetemen? 16 órától 19 óráig várjuk a kedves érdeklődőket a TA 311-es teremben!

Biztatjuk tagjainkat is, hogy csatlakozzanak az eseményhez! Látogassanak el a programokra és jöjjenek a kávézóba is! Az egyetem budapesti programjai 14:00-tol egészen éjfélig tartanak, lásd részletesen lásd itt, így könnyen belefér a délutánba, éjszakába az, hogy akár mindegyik helyszínünket felkeressétek!

Vagy ha éppen Salgótarján, vagy Székesfehérvár közelében vagytok, keressétek ott is az Óbudai Egyetem programjait!

Ne feledjétek azt sem, hogy ez alakalommal is meghirdeti egyetemünk a programhoz kapcsolódó nyereményjátékát! Azok között, akik fényképet készítenek a programról és megosztják azt a facebookon #lenduletbenoe hashtaggel, megnyerhetik a 10 db ajándékcsomag egyikét! Részletekért lásd az alábbi linken:
http://news.uni-obuda.hu/articles/2017/09/25/jatekszabaly-kutatok-ejszakaja-2017-nyeremenyjatek